Akár több százmilliárd forintnyi EU-s támogatás visszafizetésére is kötelezheti Magyarországot az Európai Bíróság, miután az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta a Közgép Zrt. uniós támogatással megvalósuló projektjeivel kapcsolatos vizsgálatát – írja a Népszabadság. A vizsgálat szerint a szervezet ajánlásai nyomán az Európai Bizottság már készül az eljárásra: a pontos összegről egyelőre nem nyilatkoznak.
Csepreghy Nándor államtitkár korábban elmondta: az OLAF mintegy félszáz, 2007 és 2013 közötti, együttesen nagyjából 500 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás ügyében vizsgálódott, a Népszabadság szerint ebből a Miniszterelnökség ki is gyűjtötte a Simicska Lajos cégéhez köthetőeket: ezek mintegy 162 milliárd forintot tesznek ki.
A Közgép a második Orbán-kormány alatt önállóan és több más céggel együtt sorban nyerte az állami tendereket, 2014-ben azonban elhidegült Simicska Lajos és Orbán Viktor viszonya – a nyílt szakításra Simicska részéről 2015 februárjában került sor. Azóta a Közgép nem nyert pályázatot; a céghez köthető emberek eltűntek a kormány környékéről; a kormányoldal pedig igyekezett új médiabirodalmat gründolni a főleg Simicska által tulajdonolt jobboldali orgánumok helyett. A gönyűi kikötőépítésre benyújtott pályázat kapcsán pedig majdnem három évre elesett a közbeszerzésektől a Közgép.